Hearts

2016. szeptember 25., vasárnap

2.fejezet: Összetörve

   Amy fejfájással és hányingerrel ébredt. Nem emlékezett semmire, főleg ami a bulit illeti. Átkozta is magát, hiszen ez lett volna a nagy esélye, hogy elfogadják. Ám elszúrta és ez aggasztotta. Végül úgy döntött, hogy nem hozza fel a dolgot Nicknek. Ahhoz képest, hogy megveti az alkoholt elég nagy adagot termelt be belőle. Olyan hülyén érezte magát, hogy ki sem akart menni a biztonságot nyújtó szobából, amit ráadásnak le is sötétített, a vaskos függönyökkel. Azonban a maró éhség csak előcsalta a lányt. Az óráján alig múlt el nyolc óra. Résnyire szétnyitotta a függönyt, hogy kinézzen rajta. Ragyogó júniusi nap volt. Így hát ehhez mérten öltözött. Kinyitotta a szekrényt, amibe átpakolta a ruháit, és azon kezdett el tűnődni, mit vegyen fel. Egy fekete pólóra és kantáros fekete farmernadrágra esett a választása. Az ajtójához sietett, először rá akart markolni a kilincsre, hogy minél előbb túl legyen rajta, de aztán ráébredt, hogy ez nem ilyen egyszerű. Minden bizonnyal összetalálkozik majd Nickkel. Félt, hogy magyarázkodnia kell majd. Nem tudta, mit mondhatna neki. Tudta, hogy úgysem maradhat sokáig a szobába. A gyomra hangosat kordult. Talán ez adta meg a kezdő löketet, talán a szűnni nem akaró fejfájás.
Az emeleti folyosón nem találkoztak, amit a lány jó jelnek vélt. A nappaliban azonban ott találta Franket.
- Jó reggelt! - köszönt félszegen.
- 'Reggelt! - emelte a lányra a tekintetét a szemüvege mögül. A lány az alsó ajkába harapott, és így indult a konyha felé. Molly-t ott is találta, a reggeli újságba temetkezve.
- Jó reggelt! - köszönt, miközben a küszöbön állt.
- Neked is Kedvesem! - vigyorgott a lányra. - Hogy aludtál?
- Izé...
- Ja, tényleg a buli. Milyen volt?
- Jó volt - felelte miközben erőltetett mosolyra húzta a száját.
- Tényleg? Nick mesélte, hogy jól kibabráltak veled! - sóhajtott egyet. - Nem értem a mai fiatalokat. Hogyan csempészhetnek alkoholt egy lány poharába - hajtotta össze a hírlapot, és állt a tűzhely elé. Amy végtelenül hálás volt, hogy Nick hazudott érte. - Tudod mit? A legjobb dolog a másnaposság ellen, ha tojást eszel, szalonnát és mindent ami zsíros.
- Tényleg? - kérdezte, miközben felkötötte a haját, és Molly mellé sietett.
- Persze. Hogyan szereted a tojást?


Nick sokáig csak a szobája plafonját bámulta. Vett egy mély levegőt. Nem tudott aludni. Gondolatai a tegnap esti buli körül forgott. Igazából nem tudta, hogy mit is gondoljon a történtekről. Móresre akarta tanítani, de aztán nem tette. Nem akarta ott hagyni, hiszen azok a dögkeselyűk, tuti átharapták volna a torkát.
A nappaliban senki sem volt. A konyha is kongott az ürességtől. Csupán egy papír volt a hűtőajtóra rakva egy mágnessel, melyben a nagyszülei közölték, hogy a rendőrbálra mennek, és csak másnap délután jönnek. Valamint, hogy ne csináljanak semmi ostobaságot. Nick elmosolyodott, és az öregapja bárszekrényéhez lépett. Az ott talált alkoholos italok egyikét magához vette. Majd visszament a szobájába.   Az ágyán ülve egy mély levegő után nagyot húzott a tömény alkoholból. Ez kellett neki! Szüksége volt, arra az égető, ámde kellemes érzésre ahogy a whiskey a szervezetébe jutott. Lehunyta a szemét. Lelki szemei előtt azonnal az a kép ugrott be, mikor Amy csípőjére helyezte a kezét, ahogy a Heart by Heart-ra táncoltak. Ősidőkből fenn marad szám volt már, és csupán az Angelhart féle bulikon játszották. Nick eddig gyűlölte a számot, azonban most csak ez a dal ment a fejébe. Visszavonhatatlanul beleégett az agyába, és valamiért nem bánta.
Jó nagyot húzott a whiskey-ből, ami még mindig marta a beleit. Éhgyomorra inni, nem a legjobb megoldás volt, és már maga is kezdte érezni a hatását. Kicsit szédült, és a szeme előtt is megjelentek a kis színes körök és vad táncba kezdtek. Előtört belőle egy érzés. Látni akarta Amy-t. Elindult a vendégszoba felé. Szíve a torkában dobogott, remegett a keze, és attól félt elhányja magát.  Nem tudta, hogy kopogjon-e vagy sem. Arra a következtetésre jutott, hogy hanyagolja a kopogást, még akkor is ha megbánja a későbbiek során. Hiszen mégis csak Ő van otthon nemde? Lenyomta a kilincset és benyitott a szobába.
Amy csakugyan az ajtó túl felén volt, a laptopjába mélyedve, fejhallgatóval a fején. Ahogy kivágódott az ajtó felnézett az erősen illuminált Nickre.
- Csak nem bepótolod a tegnapit? - kérdezte, miközben lepillanatozta a filmet.
- Vicces - mondta a fiú és bebotorkált a szobába. Leült a lány mellé, aki valami horrort nézett. - Nélkülem nézel horrort? Ezért bünti jár - nevetett a fiú, majd az éjjeli szekrényre tette az üvegét. - Mi a mai ajánlat? - nézett a kijelzőre. - Komolyan? A Vérfarkasok bosszúja hét?
- Most mit vagy úgy oda? Ezt a részét még nem láttam. Amúgy meg kopogtam, de nem válaszoltál! - mondta, majd kihúzta a jack dugót, hogy a hangját Nick is hallja. - Nem régen kezdődött. Még csak Erint támadta meg a farkas, miközben az egy quandaoval akarta megölni.
- Mi az a quan...izé? - kérdezte, miközben belemarkolt a chipses zacskóba.
- Egy harci fegyver, azt hiszem kínai, de ebben nem vagyok biztos. De ez az, ami Erin kezében van.
- Aha... Nézzük tovább!
Nicket azonban nem nagyon kötötte le a film. Nem akart mást, csak beszélni egy kicsit a lánnyal, ám ez kivitelezhetetlennek tűnt. Úgy csinált, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és ez bosszantotta a fiút. Semmi sem volt rendben, és a kettőjük között érezhető feszültség sem volt normális. Egy kicsit sem.
Lopva a lányra pillantott, aki a filmre összpontosított, vagyis csak próbált. 

Amy  feszélyezve érezte magát, hiszen égette a fiú tekintete. Már megszokta ezt az érzést és szinte fel sem vette, de ebben a helyzetben nem tetethetett mást. Újra leállította a filmet, és a fiú felé fordult.
- Mi van? - kérdezte.
- Csupán megköszönhetnéd a tegnapit - monda a fiú, miközben újabb adag chipset tömött a szájába.
- Megköszönni? - hökkent meg Amy. - Nehogy már elképzeld, hogy bármit is meg fogok neked köszönni.
- De kinyílt a csipája valakinek! - kontrázott Nick, dühös volt, de valahol mélyen tetszett neki, hogy Amy ellenszegül.
- Tudod mit? Elmegyek! - pattant fel.
- Mi? Hova? - hirtelen kijózanodott, nem ezt akarta elérni. Tudta, hogy elszúrta.
- Haza - felelte Amy. Igazából kereste az alkalmat erre. Nem akart hálátlannak tűnni, hogy elmegy. Azt hitte ha kiprovokál egy veszekedést, Nick elzavarja és egy darabig, nem beszélnek. Az is megfordult a lány fejében, hogy talán örökre eltaszítja Őt. Ez kicsit megrémítette, de korántsem annyira, mint az amit iránta érezni kezdett. Nick szemében azonban gyilkos düh ébredt. Már nem tudta visszafogni magát. Igazából meg akarta bántani a lányt. hogy tudassa vele, nélküle egy senki.
- Menj - mondta higgadtan. - Nem erőltethetem, hogy itt maradj. Tudod, én melletted voltam a legsötétebb pillanataidban, sőt tegnap is kimentettelek egy kínos helyzetből. És tudod mit? Én mindig melletted leszek. Akármikor jöttél én itt voltam, ha kellett egy váll amin kisírhatod magad én itt voltam, és ha kellett valaki, aki megvéd akkor jó voltam. És most? Mikor össze vagyok zavarodva, amikor nekem kell a te közelséged, így reagálsz. Miért?
Amy nem válaszolt. Könnyek gyűltek a szemébe, ajkába harapott. Szíve vadul vert. A fejébe kérdések zakatoltak. Csak el akart bújni. Egy kő alá. Reménykedett, hogy megnyílik alatta a föld.
- Ha ennyi bajt okozok neked, akkor miért vagy még velem? - már nem tudta visszatartani a könnyeit. Nick kicsit megrémült, de nem adta fel. Nem akarta eltaszítania, de helyre akarta rakni. Tudta, hogy belegázolt a lány érzelmeibe. - Vagy csupán azért, hogy hős legyél? Válaszolj! - utasította a lány. Ám Nick csak gonoszul vigyorgott.
- Eltaláltad! Hős akartam lenni - mondta. - Azt akartam, hogy mindenki lássa. az van, amit én akarok! És mindent megkapok, mindig! 
- Szemét - szólt Amy, és kirohant a szobából. Kicsit sem akart tovább ott maradni, ahogy kinyitotta az ajtót megpillantotta benne Valerie-t. A lány hatalmas mosollyal az arcán üdvözölte a megdöbbent lányt.
- Te sírtál? - kérdezte. Amy lenevette magát és közölte, hogy romantikus filmet nézett. - De, te nem is szereted a romantikus filmeket. Nem?
- Csak anya küldött egy linket - harapott az ajkába.
- Áh Valerie! - szólt Nick is, majd átkarolta Amy nyakát. - Mi szél hozott?
- Vásárolni megyünk Mimivel! - nyújtotta ki a kezét, Amy pedig megfogta az övét.
- Jövök én is - felelte Nick. - Egyedül csak unatkoznék.

A pláza elég messze volt, de szerencsére a közelben volt egy buszmegálló, szóval a kis csapat elindult, a megállóba. A városi buszokat számozták. Ami nekik kellett az a huszonkettes számú kék busz volt. Szerencsére öt percenként járt, és rendszerint tömve volt. Ez most sem volt másképpen. Három megállót kellett menni, ám ebben volt egy kereszteződés is.
A buszon tömeg volt, és már egy tűt sem lehetett volna leejteni. Valerie mászott fel a buszra először, Nick meg utoljára, így közre fogták Amy-t, akinek nem volt ínyére, hogy Nick olyan közel van hozzá. Azonban jött a kereszteződés, és a sofőr kifordult, Amy pedig egyenesen Nickre zuhant, vagyis csak zuhant volna, ha Nick el nem kapja. 
- Köszönöm - hálálkodott fülig pirosan a lány. - Mekkora sablon ember vagyok! - viccelődött, miközben megkapaszkodott immár barátainál. Valerie nevetett ugyan, és próbálta elviccelni a dolgot, Nick azonban nem szólt semmit. Erre biztosan azt reagálta volna, hogy nem az, de ez most elmaradt. Valerie ezt észere vette, és szóvá is tette. Nick úgy tett, mintha ezt meg se hallotta volna, Amy pedig csak megvonta a vállát. Neki sem tetszett a fiú közönye, ám nem tehetett semmit. Maga főzte, most meg is kell, hogy egye.

 A pláza két szintes volt, és a kedvenc butikokba mentek be, Amy és Valerie egészen jól szórakoztak, ám Nicknek csak a korábbi vitájuk járt az eszében. Tudta, hogy nem maradhat ez így sokáig. Kezd hasonlítani az apjára, mármint, ahogy az öreganyja festette le, és megrémült. Nem akarta elveszíteni Amy-t, ahhoz túlságosan fontos volt neki, talán már-már szerelmes volt belé, ám ezt sohasem ismerte volna be, sem magának sem másnak. 
Éppen egy butikba voltak. Amy egy fekete ruhát próbált fel. Ahogy kilépett a próbafülkéből, Nickhez fordult.
- Milyen? - kérdezte. A fiú észbontónak találta, viszont csak egy "Jól állt!" vetett oda neki. - Ez bizony nagy kár - sóhajtotta Amy, miközben visszament és levette.
- Mert? - kérdezte a fiú most először, amióta összevesztek.
- Már azt hittem, hogy elvitte a cica a nyelvedet! - mosolyogta. - Azért, mert nincs rá pénzem - sóhajtotta újra, miközben visszaakasztotta a ruhát.
- Azt hittem van hitelkártyád, meg zsebpénzed - felelte Nick.
- Ja, de száz dollár ez a ruha. Ha apám megtudja, hogy egy ruháért ennyit költök, megöl. Nem viccelek. Apa meg akar tanítani spórolni, nem mintha eddig annyira szórtam volna a pénzt! - adta Nick kezébe a ruhát, míg megigazította a haját a tükörben. 
- Az pech - nevetett Nick, éppen szóra nyitotta volna a száját, hogy bocsánatot kérjen, ám Valerie megzavarta.. 
- Mehetünk? - kérdezte. A lányok elől mentek, Nick meg egy kicsit lemaradt, de hamar beérte őket, így a három fiatal együtt lépett be a könyvesboltba, ahol Amy nem állhatta meg költeni a pénzét, és megvette az összes kötelező olvasmányt. Miután Amy-t sikerül elrángatni Jane Eyre-től meg Anna Kareninától ellátogattak a pláza gyors éttermeinek egyikébe. Kellemesen érezték magukat, miközben sokat nevettek. Úgy tűnt, hogy minden rendben van a fiatalok között, mikor hirtelen megszólalt Valerie telefonja. Az édesanyja hívta. Már várt rá a parkolóban, és indulniuk kellett. Amy nem szívesen találkozott Mrs. Marvellel. Sosem kedvelte, sőt egyenesen tiltotta, hogy együtt lógjanak, és csak azért nem zárta el a lányát, mert mégiscsak ott volt Nick; Lolitha fia. Néha maga sem tudta, hogy a fiú, miért barátkozik az esküt ellenségük lányával, viszont tudta, hogy annak idején Castiel sem volt egy ma született bárány, de attól még nem akarta, hogy a lánya az utálatos, önző Amber lányával menjen el akármerre is, még ha Valerie százezerszer elmondta, hogy Amy nem Amber, ahogy Ő sem az anyja.
Valerie elköszönt a barátaitól, akik még maradtak egy kicsit. Amy-nek nem volt kedve menni, Nicknek meg megfogadta, hogy nem hagyta magára a lányt. Pedig az kellett volna neki, némi magány. Csendesen ültek egymás mellett a pláza egyik padján, miközben meredtek a semmibe. Egyszer csak Amy törte meg a csendet.
- Ami a bulin történt... szóval, szinte semmire sem emlékszem! Nem tudom, mi a fene ütött belém, hiszen soha nem iszom, nagyon max az ünnepekkor egy-egy pohár pezsgőt. Amikor Grace megkínált alkohollal, csak azért fogadtam el, hogy ne szóljanak meg. Meg akartam fellelni nekik, és közben nem is gondoltam a következményekre. Te meg megmentettél, ismét, és még a nagyszüleidnek is hazudtál értem. Én meg elég hálátlan módon meg sem köszöntem. Már olyan természetes nekem, hogy segítesz rajtam, mint a levegő vétel. Nem akartalak megbántani, csak szégyelltem magam. Milyen barát vagyok én? - öntötte ki a szívét, Nick maga is megdöbbent. - Ne is mond! - sóhajtotta. - Nem is csodálnám, ha ezek után, úgy döntenél, hogy már nem akarsz a barátom lenni. Teljesen megérteném.
- Engedsz szóhoz jutni? - kérdezte komoran a fiú. Amy megszeppent a hangsúlytól. Várta az ítéletet. Nick azonban nem szólalt meg egy darabig. Csak nézett maga elé. Próbálta összeszedni a gondolatait. - Tudod, hogy mi az én legnagyobb bajom veled? - Amy megrázta a fejét. - Mindig azon rinyálsz, hogy te mekkora egy idióta vagy! Kezd elegem lenni abból, hogy folyton bizonyítok neked, hogy a lábtörlődnek használsz! Sajnáltatod magad, hogy téged mennyire utálnak. Csak azokat nem veszed észre, akik imádna és mindig ott vannak melletted. Itt van például Valerie, az anyja megtiltotta, hogy barátkozzon veled, ennek ellenére itt van veled, és mindent megtenne érted, ahogy én is. Neked viszont semmi sem elég! 
Amy felállt, és elindult a kijárat felé,  összeszorította a szemét, vett egy mély levegőt, majd visszament Nickhez. 
- Nincs igazad! - közölte. - Valerie azért barátkozik velem, hogy megmutassa az anyjának, hogy Őt nem érdekli, hogy mit mondanak neki! Te meg magad mondtad, hogy csak hős akartál lenni, most meg azt mondod, hogy imádsz engem?  Köszönöm, hogy a barátom voltál, de mától kezdve ennek az egésznek vége...-  hirtelen egy hatalmas adag víz landolt rajta, teljesen eláztatva szerencsétlen lányt. Haja és ruhája nedvesen a bőrére tapadt. A vizes ruhák kicsit többet engedtek látni a lányból, mint azt szerette volna. Ahogy felnézett, Melissát látta egy üres kétliteres palackot szorongatott és nevetett. Amy ott helyben megsemmisült. Kezeivel megpróbálta takarni magát a kíváncsi tömegek elől, és próbált nem figyelni a telefonok pittyegésére, mely tudatosította benne, hogy fényképezik. Nick felpattant, és levette az ingét, amit a lányra terített.
- Gyere - húzta ki a boltból, a zokogó, megszégyenült lányt. Ahogy kiértek, Amy kitépte a kezét a fiúéból.
- Elegem van ebből az egészből! - sírta. - Szerinted túlreagálom? Te nem tudod, milyen érzés, ha mindenki rajtad neved. Ha sírva alszol el, mert mindenki téged bánt. Vagy ha azt kívánod bárcsak meghalnál reggelre, de minden reggel felébredsz - dobta hozzá az ingét, és indult el valamerre. 
- Nem hiszed, hogy ezek után elengedlek?  - kérdezte Nick miközben megfogta a jobb csuklóját.
- Engedj el! - mondta. - Nem akarok a terhedre lenni...
- Amy...
- El se kezd! - sóhajtott egy nagyot. - Már mindent elmondtál!
- Nem élném túl, ha belerokkannál! - ölelte magához a lányt, aki hangosan felzokogott. - Semmi baj, itt vagyok és nem megyek sehova.
- És mi van azzal, hogy lábtörlőnek használlak?
- Te annak használsz aminek csak akarsz - abban a pillanatban nem érdekelte, hogy szinte mindent bevallott a lánynak, csak azt látta, hogy ott van a lány, akiért akár meg is halna, és nem tudja megvigasztalni, a szívét elfogta egy érzés, melyet nem tudott sehova se tenni. Arra viszont hamar rájött, hogy nem akarja annyiban hagyni a dolgot, és valahogyan bosszút áll.

2 megjegyzés: