Hearts

2015. szeptember 4., péntek

Prológus

    Hideg, csípős szél borzolta a fákat. Az eső is esett, hangosan kopogva, a környező házak ablakán és a tetőkön. Az utcákon, egy teremtett lelket sem lehetett látni. Az égbolton, hatalmas villámok cikáztak. Egy autó körözött a tömb körül, majd hirtelen megállt. Egy lány szállt ki belőle, bevágva maga mögött az ajtót.
- Nick! - kiáltotta, de válasz nem érkezett. Hátborzongató volt a csend, melyben, csak a mennydörgés hangja hallatszott. - Francba - káromkodott, majd a temető bejárata felé vette az irányt. Utálta, azt a nyamvadt helyet. A kapu félelmetesen csikorogva nyílt ki, és a villámok által megvilágított temető, most még félelmetesebb volt, a lány szíve a torkában dobogott, miközben egyre beljebb ment.
  A huszonnégyes parcella ötös sírja talán a legszebb dupla sír a világon. Az emlék hely, mely zarándok hely is lett egyben, a kisváros hatalmas tragédiája. A lány csalódottan vette tudomásul, hogy, akit keres nincs ott. Pedig mérget vett volna rá, hogy ma Nick ott lesz a szülei sírjánál. Ajkába harapva olvasta a dátumokat. Huszonegy év.
   Régebben nem mert ide jönni. Félt attól, hogy mit szólnának, hogy itt látják. Sokáig utálták azért, amit az anyja tett. Nick viszont, sose bántotta, sőt kedvelte, annyira, hogy azóta is a legjobb barátok. Annyira, hogy Mrs. Knight éppen őt hívta, és mikor rádöbbent, Nick megint csavarog, kocsiba pattant, és elindult megkeresni a kelekótya Nicket.
   Éppen indult volna, mikor a szeme sarkából elillant egy árny. Megdermedt a félelemtől, majd lassan megfordult, de semmi nem volt mögötte. Az ég hangosan dörgött. A lány arca elkomorult, majd futva indult ki a temetőből, vagyis indult volna...
- Bu! - szólt valaki a háta mögött, mire a lány sikított egyet. Hangos nevetés töltötte be a temetőt.
- Ez nem vicces, Nick! - fordult meg a lány, kezeit keresztbe fonta a mellei előtt.
- Most mit izélsz? - kérdezte, miközben megrázta a fejét, majd beletúrt a hajába.
- Tudod, hogy félek a temetőben...
- Itt már senki nem bánt - szólt csendesen a fiú, majd gonosz vigyorra húzta a száját - Csak én - ahogy közelebb lépett a lányhoz, egy nagy adag sarat nyomva az arcába.
- Te megzakkantál! - nevetett a lány is. - Molly nagyon ki van rád bukva...
- Már voltak itt, de nem találtak meg...
- És, ha elmondom nekik, hogy itt voltál? - kérdezte kacéran miközben egy papírzsepi segítségével próbálta meg levakarni magáról a rákent sarat.
- Úgysem - vont vállat a fiú, miután megigazított egy mécsest a síron. - Azt sem mondtad el, mikor a minap leittam magam, és szerelmet vallottam a ruhafogasnak - vélekedett Nick.
- Az vicces volt - védekezett a lány kuncogva, mikor maga elé képzelte a jelenetet. - Na, gyere, mert öreganyád, kinyír, engem, aztán téged, aztán megint engem...
- Miért is nyírnak ki téged? - kérdezte a fiú némi daccal a hangjában.
- Tudod, hogy hozzám költözöl... - indultak el a kocsi felé.
   Amy beült a vezetőülésbe, majd tövig nyomta a gázt. Hamarabb haza akart érni, hiszen megbeszélte az anyjával, hogy segít neki, mivel holnap indulnak Bora Bora szigetére. Ahogy kifordultak az utcából, dörgött egyet az ég, amire Amy felsikkantott, Nick pedig hangosan nevetett a lányon.
   A kocsi gyorsan ment, és az utasok nem szóltak egymáshoz. Az eső kopogását lehetett csak hallani. A szélvédő csíkos lett a ráesett esőtől, majd a kocsi lassan, de biztosan megállt.
- Ne, ne, ne! - csapkodta a kormányt Amy - Nem elég ez a rohadt eső, még a kocsi is lefullad - morogta Amanda, miközben fejét a kormányra hajtotta. Nick kiszállt a kocsiból, a lány, azt hitte a motort akarja megnézni, ám a fiú nem tűnt fel a szélvédő előtt.  Kénytelen volt, utána menni, így hát, megigazította a haját, aminek a végéből még csepegett az esővíz, hatalmas levegőt vett, és kinyitotta a kocsi ajtaját. A  csípős szél szinte vágta, és ez a hideg egészen a csontjáig hatolt, szemeivel Nicket kereste, aki sehol nem volt.
   Nyelt egyet, miközben szóra nyitotta volna a száját, egy villám éppen megvilágította a kihalt Newton utcát, melynek egyik ablakában egy ijesztő sziluett látszott, Amanda, pedig sikított. Hirtelen valaki befogta a száját.
- Mi a fene ütött beléd? - kérdezte Nick. A lány riadtan nézett egy ideig, aztán mikor kezdte zavarni, a fiú keze a szája előtt beleharapott abba. Nick fájdalmasan felszisszent. - Most, adj rá egy puszit, Collins! - közölte, a tenyerét a lány felé fordítva.
- Láttad ugye?
- Mit? - kérdezte Nick, és zsebre dugta a kezeit. Nagyon jól tudta, miről beszél Amy, de nem akart tudomást venni róla.
- Az ablak - mutatott fel Tom Fuller házának tetőtérének ablakára. Sok mese keringett arról az ablakról az utcában. A házban élő ember  idős volt már, ám nem úgy viselkedett. Sok mindent megélt, de nem szívesen mesélt magáról. Amy eleinte nem hitte el, hogy van ott valami, vagy valaki, de már nem egyszer tapasztalta, hogy egy baljós sziluett látszik az ablakból. Ám egy pillanat múlva, mintha semmi nem lenne ott.
- Nincs semmi az ablakban! - nyomatékosította a szavait Nick.
- Nem is akarod, tudomásul venni, hogy a Fantom létezik!
- És, hogy néz ki? - kérdezte gúnyosan. Amy nem tudta pontosan megfogalmazni. Nem látta jól, de azt tudta, hogy látott valamit.
- Hogyan jutunk haza? - kíváncsiskodott, mire hirtelen kivágódott a Fuller ház ajtaja.
- Jól hallottam én, hogy valaki sikít! - ráncolta a homlokát az öreg. - Mit kerestek itt Nick? - a fiú már egy ideje segédkezett Tomnak a ház körül, nagyon jóban voltak. A fiú belekezdett a történetbe, és Tom úgy döntött haza viszi a fiatalokat. A Knight rezidenciánál rakta ki őket, és út közben Nick-kel felhívatta a nagyszüleit, akik kinn várták Őket, és Amy-t sem engedték már aznap este haza.
   Tom fáradtan érkezett haza. Ledobta magáról a vizes cuccokat, felszaladt a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat, és benyitott a szobába. Ő az ablak előtt volt.
- Haza vitted? - kérdezte halkan.
- Igen, de ne aggódj. Már nem kell sokat várnod.
- De, már eleget vártam... - mondta, és tovább meredt a semmibe.

8 megjegyzés:

  1. Szia! Én már nagyon régóta olvasom a blogodat és nagyon tetszik! Sajnálattal vettem tudomásul mikor nem folytattad. És most felraktad ezt az új részt egyben új történetet... vagyis a régi átiratát... Nagyon tetszik ez a rész is! Mindent nagyon részletesen írsz le, ami jó mert miközben olvasom az egészet eltudom képzelni a szemem elött. Látszik, hogy nem ma kezdted az írást! Remélem minnél hamarabb felrakod a második részt is! ;)
    Puszi és ölelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy így látod. Az új - vagyis az átírt - változat, nem sokára itt van! :)

      Törlés
  2. Én is régen kezdtem már elolvasni a blogod. Jobban mondva blogjaid. Imádom ahogyan írsz én személy szerint eltudnám képzelni animébe,sorozatban,filmben és könyvben is. Ja meg persze mangában. Remélem hamar hozol új rész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El sem bírom mondani, mennyire jól esnek a szavaid, Emma. :) Ígérem, nem sokára jön a rész! :)

      Törlés
  3. Szia! Már körülbelül 5× olvastam el ezt a részt :D nagyon tetszik és már nagyon várom a következő részt! Remélem minnél hamarabb felrakod az új részt mert már lasan kívűlről fújom ezt a részt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy ennyire tetszik, már íródik a rész! :)

      Törlés
  4. Szia! Sajnálattal látom, hogy már négy hónap eltelt és még mindig nincsen meg az 1. rész. :(
    Remélem azért folytatod mert nagyon várom és kár lenne, ha nem folytatnád....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Folytatni fogom, csupán az ihlet csapodár madara, sosem kopogtat nálam!

      Törlés