Hearts

2016. szeptember 25., vasárnap

2.fejezet: Összetörve

   Amy fejfájással és hányingerrel ébredt. Nem emlékezett semmire, főleg ami a bulit illeti. Átkozta is magát, hiszen ez lett volna a nagy esélye, hogy elfogadják. Ám elszúrta és ez aggasztotta. Végül úgy döntött, hogy nem hozza fel a dolgot Nicknek. Ahhoz képest, hogy megveti az alkoholt elég nagy adagot termelt be belőle. Olyan hülyén érezte magát, hogy ki sem akart menni a biztonságot nyújtó szobából, amit ráadásnak le is sötétített, a vaskos függönyökkel. Azonban a maró éhség csak előcsalta a lányt. Az óráján alig múlt el nyolc óra. Résnyire szétnyitotta a függönyt, hogy kinézzen rajta. Ragyogó júniusi nap volt. Így hát ehhez mérten öltözött. Kinyitotta a szekrényt, amibe átpakolta a ruháit, és azon kezdett el tűnődni, mit vegyen fel. Egy fekete pólóra és kantáros fekete farmernadrágra esett a választása. Az ajtójához sietett, először rá akart markolni a kilincsre, hogy minél előbb túl legyen rajta, de aztán ráébredt, hogy ez nem ilyen egyszerű. Minden bizonnyal összetalálkozik majd Nickkel. Félt, hogy magyarázkodnia kell majd. Nem tudta, mit mondhatna neki. Tudta, hogy úgysem maradhat sokáig a szobába. A gyomra hangosat kordult. Talán ez adta meg a kezdő löketet, talán a szűnni nem akaró fejfájás.
Az emeleti folyosón nem találkoztak, amit a lány jó jelnek vélt. A nappaliban azonban ott találta Franket.
- Jó reggelt! - köszönt félszegen.
- 'Reggelt! - emelte a lányra a tekintetét a szemüvege mögül. A lány az alsó ajkába harapott, és így indult a konyha felé. Molly-t ott is találta, a reggeli újságba temetkezve.
- Jó reggelt! - köszönt, miközben a küszöbön állt.
- Neked is Kedvesem! - vigyorgott a lányra. - Hogy aludtál?
- Izé...
- Ja, tényleg a buli. Milyen volt?
- Jó volt - felelte miközben erőltetett mosolyra húzta a száját.
- Tényleg? Nick mesélte, hogy jól kibabráltak veled! - sóhajtott egyet. - Nem értem a mai fiatalokat. Hogyan csempészhetnek alkoholt egy lány poharába - hajtotta össze a hírlapot, és állt a tűzhely elé. Amy végtelenül hálás volt, hogy Nick hazudott érte. - Tudod mit? A legjobb dolog a másnaposság ellen, ha tojást eszel, szalonnát és mindent ami zsíros.
- Tényleg? - kérdezte, miközben felkötötte a haját, és Molly mellé sietett.
- Persze. Hogyan szereted a tojást?


Nick sokáig csak a szobája plafonját bámulta. Vett egy mély levegőt. Nem tudott aludni. Gondolatai a tegnap esti buli körül forgott. Igazából nem tudta, hogy mit is gondoljon a történtekről. Móresre akarta tanítani, de aztán nem tette. Nem akarta ott hagyni, hiszen azok a dögkeselyűk, tuti átharapták volna a torkát.
A nappaliban senki sem volt. A konyha is kongott az ürességtől. Csupán egy papír volt a hűtőajtóra rakva egy mágnessel, melyben a nagyszülei közölték, hogy a rendőrbálra mennek, és csak másnap délután jönnek. Valamint, hogy ne csináljanak semmi ostobaságot. Nick elmosolyodott, és az öregapja bárszekrényéhez lépett. Az ott talált alkoholos italok egyikét magához vette. Majd visszament a szobájába.   Az ágyán ülve egy mély levegő után nagyot húzott a tömény alkoholból. Ez kellett neki! Szüksége volt, arra az égető, ámde kellemes érzésre ahogy a whiskey a szervezetébe jutott. Lehunyta a szemét. Lelki szemei előtt azonnal az a kép ugrott be, mikor Amy csípőjére helyezte a kezét, ahogy a Heart by Heart-ra táncoltak. Ősidőkből fenn marad szám volt már, és csupán az Angelhart féle bulikon játszották. Nick eddig gyűlölte a számot, azonban most csak ez a dal ment a fejébe. Visszavonhatatlanul beleégett az agyába, és valamiért nem bánta.
Jó nagyot húzott a whiskey-ből, ami még mindig marta a beleit. Éhgyomorra inni, nem a legjobb megoldás volt, és már maga is kezdte érezni a hatását. Kicsit szédült, és a szeme előtt is megjelentek a kis színes körök és vad táncba kezdtek. Előtört belőle egy érzés. Látni akarta Amy-t. Elindult a vendégszoba felé. Szíve a torkában dobogott, remegett a keze, és attól félt elhányja magát.  Nem tudta, hogy kopogjon-e vagy sem. Arra a következtetésre jutott, hogy hanyagolja a kopogást, még akkor is ha megbánja a későbbiek során. Hiszen mégis csak Ő van otthon nemde? Lenyomta a kilincset és benyitott a szobába.
Amy csakugyan az ajtó túl felén volt, a laptopjába mélyedve, fejhallgatóval a fején. Ahogy kivágódott az ajtó felnézett az erősen illuminált Nickre.
- Csak nem bepótolod a tegnapit? - kérdezte, miközben lepillanatozta a filmet.
- Vicces - mondta a fiú és bebotorkált a szobába. Leült a lány mellé, aki valami horrort nézett. - Nélkülem nézel horrort? Ezért bünti jár - nevetett a fiú, majd az éjjeli szekrényre tette az üvegét. - Mi a mai ajánlat? - nézett a kijelzőre. - Komolyan? A Vérfarkasok bosszúja hét?
- Most mit vagy úgy oda? Ezt a részét még nem láttam. Amúgy meg kopogtam, de nem válaszoltál! - mondta, majd kihúzta a jack dugót, hogy a hangját Nick is hallja. - Nem régen kezdődött. Még csak Erint támadta meg a farkas, miközben az egy quandaoval akarta megölni.
- Mi az a quan...izé? - kérdezte, miközben belemarkolt a chipses zacskóba.
- Egy harci fegyver, azt hiszem kínai, de ebben nem vagyok biztos. De ez az, ami Erin kezében van.
- Aha... Nézzük tovább!
Nicket azonban nem nagyon kötötte le a film. Nem akart mást, csak beszélni egy kicsit a lánnyal, ám ez kivitelezhetetlennek tűnt. Úgy csinált, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és ez bosszantotta a fiút. Semmi sem volt rendben, és a kettőjük között érezhető feszültség sem volt normális. Egy kicsit sem.
Lopva a lányra pillantott, aki a filmre összpontosított, vagyis csak próbált. 

Amy  feszélyezve érezte magát, hiszen égette a fiú tekintete. Már megszokta ezt az érzést és szinte fel sem vette, de ebben a helyzetben nem tetethetett mást. Újra leállította a filmet, és a fiú felé fordult.
- Mi van? - kérdezte.
- Csupán megköszönhetnéd a tegnapit - monda a fiú, miközben újabb adag chipset tömött a szájába.
- Megköszönni? - hökkent meg Amy. - Nehogy már elképzeld, hogy bármit is meg fogok neked köszönni.
- De kinyílt a csipája valakinek! - kontrázott Nick, dühös volt, de valahol mélyen tetszett neki, hogy Amy ellenszegül.
- Tudod mit? Elmegyek! - pattant fel.
- Mi? Hova? - hirtelen kijózanodott, nem ezt akarta elérni. Tudta, hogy elszúrta.
- Haza - felelte Amy. Igazából kereste az alkalmat erre. Nem akart hálátlannak tűnni, hogy elmegy. Azt hitte ha kiprovokál egy veszekedést, Nick elzavarja és egy darabig, nem beszélnek. Az is megfordult a lány fejében, hogy talán örökre eltaszítja Őt. Ez kicsit megrémítette, de korántsem annyira, mint az amit iránta érezni kezdett. Nick szemében azonban gyilkos düh ébredt. Már nem tudta visszafogni magát. Igazából meg akarta bántani a lányt. hogy tudassa vele, nélküle egy senki.
- Menj - mondta higgadtan. - Nem erőltethetem, hogy itt maradj. Tudod, én melletted voltam a legsötétebb pillanataidban, sőt tegnap is kimentettelek egy kínos helyzetből. És tudod mit? Én mindig melletted leszek. Akármikor jöttél én itt voltam, ha kellett egy váll amin kisírhatod magad én itt voltam, és ha kellett valaki, aki megvéd akkor jó voltam. És most? Mikor össze vagyok zavarodva, amikor nekem kell a te közelséged, így reagálsz. Miért?
Amy nem válaszolt. Könnyek gyűltek a szemébe, ajkába harapott. Szíve vadul vert. A fejébe kérdések zakatoltak. Csak el akart bújni. Egy kő alá. Reménykedett, hogy megnyílik alatta a föld.
- Ha ennyi bajt okozok neked, akkor miért vagy még velem? - már nem tudta visszatartani a könnyeit. Nick kicsit megrémült, de nem adta fel. Nem akarta eltaszítania, de helyre akarta rakni. Tudta, hogy belegázolt a lány érzelmeibe. - Vagy csupán azért, hogy hős legyél? Válaszolj! - utasította a lány. Ám Nick csak gonoszul vigyorgott.
- Eltaláltad! Hős akartam lenni - mondta. - Azt akartam, hogy mindenki lássa. az van, amit én akarok! És mindent megkapok, mindig! 
- Szemét - szólt Amy, és kirohant a szobából. Kicsit sem akart tovább ott maradni, ahogy kinyitotta az ajtót megpillantotta benne Valerie-t. A lány hatalmas mosollyal az arcán üdvözölte a megdöbbent lányt.
- Te sírtál? - kérdezte. Amy lenevette magát és közölte, hogy romantikus filmet nézett. - De, te nem is szereted a romantikus filmeket. Nem?
- Csak anya küldött egy linket - harapott az ajkába.
- Áh Valerie! - szólt Nick is, majd átkarolta Amy nyakát. - Mi szél hozott?
- Vásárolni megyünk Mimivel! - nyújtotta ki a kezét, Amy pedig megfogta az övét.
- Jövök én is - felelte Nick. - Egyedül csak unatkoznék.

A pláza elég messze volt, de szerencsére a közelben volt egy buszmegálló, szóval a kis csapat elindult, a megállóba. A városi buszokat számozták. Ami nekik kellett az a huszonkettes számú kék busz volt. Szerencsére öt percenként járt, és rendszerint tömve volt. Ez most sem volt másképpen. Három megállót kellett menni, ám ebben volt egy kereszteződés is.
A buszon tömeg volt, és már egy tűt sem lehetett volna leejteni. Valerie mászott fel a buszra először, Nick meg utoljára, így közre fogták Amy-t, akinek nem volt ínyére, hogy Nick olyan közel van hozzá. Azonban jött a kereszteződés, és a sofőr kifordult, Amy pedig egyenesen Nickre zuhant, vagyis csak zuhant volna, ha Nick el nem kapja. 
- Köszönöm - hálálkodott fülig pirosan a lány. - Mekkora sablon ember vagyok! - viccelődött, miközben megkapaszkodott immár barátainál. Valerie nevetett ugyan, és próbálta elviccelni a dolgot, Nick azonban nem szólt semmit. Erre biztosan azt reagálta volna, hogy nem az, de ez most elmaradt. Valerie ezt észere vette, és szóvá is tette. Nick úgy tett, mintha ezt meg se hallotta volna, Amy pedig csak megvonta a vállát. Neki sem tetszett a fiú közönye, ám nem tehetett semmit. Maga főzte, most meg is kell, hogy egye.

 A pláza két szintes volt, és a kedvenc butikokba mentek be, Amy és Valerie egészen jól szórakoztak, ám Nicknek csak a korábbi vitájuk járt az eszében. Tudta, hogy nem maradhat ez így sokáig. Kezd hasonlítani az apjára, mármint, ahogy az öreganyja festette le, és megrémült. Nem akarta elveszíteni Amy-t, ahhoz túlságosan fontos volt neki, talán már-már szerelmes volt belé, ám ezt sohasem ismerte volna be, sem magának sem másnak. 
Éppen egy butikba voltak. Amy egy fekete ruhát próbált fel. Ahogy kilépett a próbafülkéből, Nickhez fordult.
- Milyen? - kérdezte. A fiú észbontónak találta, viszont csak egy "Jól állt!" vetett oda neki. - Ez bizony nagy kár - sóhajtotta Amy, miközben visszament és levette.
- Mert? - kérdezte a fiú most először, amióta összevesztek.
- Már azt hittem, hogy elvitte a cica a nyelvedet! - mosolyogta. - Azért, mert nincs rá pénzem - sóhajtotta újra, miközben visszaakasztotta a ruhát.
- Azt hittem van hitelkártyád, meg zsebpénzed - felelte Nick.
- Ja, de száz dollár ez a ruha. Ha apám megtudja, hogy egy ruháért ennyit költök, megöl. Nem viccelek. Apa meg akar tanítani spórolni, nem mintha eddig annyira szórtam volna a pénzt! - adta Nick kezébe a ruhát, míg megigazította a haját a tükörben. 
- Az pech - nevetett Nick, éppen szóra nyitotta volna a száját, hogy bocsánatot kérjen, ám Valerie megzavarta.. 
- Mehetünk? - kérdezte. A lányok elől mentek, Nick meg egy kicsit lemaradt, de hamar beérte őket, így a három fiatal együtt lépett be a könyvesboltba, ahol Amy nem állhatta meg költeni a pénzét, és megvette az összes kötelező olvasmányt. Miután Amy-t sikerül elrángatni Jane Eyre-től meg Anna Kareninától ellátogattak a pláza gyors éttermeinek egyikébe. Kellemesen érezték magukat, miközben sokat nevettek. Úgy tűnt, hogy minden rendben van a fiatalok között, mikor hirtelen megszólalt Valerie telefonja. Az édesanyja hívta. Már várt rá a parkolóban, és indulniuk kellett. Amy nem szívesen találkozott Mrs. Marvellel. Sosem kedvelte, sőt egyenesen tiltotta, hogy együtt lógjanak, és csak azért nem zárta el a lányát, mert mégiscsak ott volt Nick; Lolitha fia. Néha maga sem tudta, hogy a fiú, miért barátkozik az esküt ellenségük lányával, viszont tudta, hogy annak idején Castiel sem volt egy ma született bárány, de attól még nem akarta, hogy a lánya az utálatos, önző Amber lányával menjen el akármerre is, még ha Valerie százezerszer elmondta, hogy Amy nem Amber, ahogy Ő sem az anyja.
Valerie elköszönt a barátaitól, akik még maradtak egy kicsit. Amy-nek nem volt kedve menni, Nicknek meg megfogadta, hogy nem hagyta magára a lányt. Pedig az kellett volna neki, némi magány. Csendesen ültek egymás mellett a pláza egyik padján, miközben meredtek a semmibe. Egyszer csak Amy törte meg a csendet.
- Ami a bulin történt... szóval, szinte semmire sem emlékszem! Nem tudom, mi a fene ütött belém, hiszen soha nem iszom, nagyon max az ünnepekkor egy-egy pohár pezsgőt. Amikor Grace megkínált alkohollal, csak azért fogadtam el, hogy ne szóljanak meg. Meg akartam fellelni nekik, és közben nem is gondoltam a következményekre. Te meg megmentettél, ismét, és még a nagyszüleidnek is hazudtál értem. Én meg elég hálátlan módon meg sem köszöntem. Már olyan természetes nekem, hogy segítesz rajtam, mint a levegő vétel. Nem akartalak megbántani, csak szégyelltem magam. Milyen barát vagyok én? - öntötte ki a szívét, Nick maga is megdöbbent. - Ne is mond! - sóhajtotta. - Nem is csodálnám, ha ezek után, úgy döntenél, hogy már nem akarsz a barátom lenni. Teljesen megérteném.
- Engedsz szóhoz jutni? - kérdezte komoran a fiú. Amy megszeppent a hangsúlytól. Várta az ítéletet. Nick azonban nem szólalt meg egy darabig. Csak nézett maga elé. Próbálta összeszedni a gondolatait. - Tudod, hogy mi az én legnagyobb bajom veled? - Amy megrázta a fejét. - Mindig azon rinyálsz, hogy te mekkora egy idióta vagy! Kezd elegem lenni abból, hogy folyton bizonyítok neked, hogy a lábtörlődnek használsz! Sajnáltatod magad, hogy téged mennyire utálnak. Csak azokat nem veszed észre, akik imádna és mindig ott vannak melletted. Itt van például Valerie, az anyja megtiltotta, hogy barátkozzon veled, ennek ellenére itt van veled, és mindent megtenne érted, ahogy én is. Neked viszont semmi sem elég! 
Amy felállt, és elindult a kijárat felé,  összeszorította a szemét, vett egy mély levegőt, majd visszament Nickhez. 
- Nincs igazad! - közölte. - Valerie azért barátkozik velem, hogy megmutassa az anyjának, hogy Őt nem érdekli, hogy mit mondanak neki! Te meg magad mondtad, hogy csak hős akartál lenni, most meg azt mondod, hogy imádsz engem?  Köszönöm, hogy a barátom voltál, de mától kezdve ennek az egésznek vége...-  hirtelen egy hatalmas adag víz landolt rajta, teljesen eláztatva szerencsétlen lányt. Haja és ruhája nedvesen a bőrére tapadt. A vizes ruhák kicsit többet engedtek látni a lányból, mint azt szerette volna. Ahogy felnézett, Melissát látta egy üres kétliteres palackot szorongatott és nevetett. Amy ott helyben megsemmisült. Kezeivel megpróbálta takarni magát a kíváncsi tömegek elől, és próbált nem figyelni a telefonok pittyegésére, mely tudatosította benne, hogy fényképezik. Nick felpattant, és levette az ingét, amit a lányra terített.
- Gyere - húzta ki a boltból, a zokogó, megszégyenült lányt. Ahogy kiértek, Amy kitépte a kezét a fiúéból.
- Elegem van ebből az egészből! - sírta. - Szerinted túlreagálom? Te nem tudod, milyen érzés, ha mindenki rajtad neved. Ha sírva alszol el, mert mindenki téged bánt. Vagy ha azt kívánod bárcsak meghalnál reggelre, de minden reggel felébredsz - dobta hozzá az ingét, és indult el valamerre. 
- Nem hiszed, hogy ezek után elengedlek?  - kérdezte Nick miközben megfogta a jobb csuklóját.
- Engedj el! - mondta. - Nem akarok a terhedre lenni...
- Amy...
- El se kezd! - sóhajtott egy nagyot. - Már mindent elmondtál!
- Nem élném túl, ha belerokkannál! - ölelte magához a lányt, aki hangosan felzokogott. - Semmi baj, itt vagyok és nem megyek sehova.
- És mi van azzal, hogy lábtörlőnek használlak?
- Te annak használsz aminek csak akarsz - abban a pillanatban nem érdekelte, hogy szinte mindent bevallott a lánynak, csak azt látta, hogy ott van a lány, akiért akár meg is halna, és nem tudja megvigasztalni, a szívét elfogta egy érzés, melyet nem tudott sehova se tenni. Arra viszont hamar rájött, hogy nem akarja annyiban hagyni a dolgot, és valahogyan bosszút áll.

2016. április 23., szombat

1.fejeztet: A buli

   A Collins házat hatalmas felfordulásban találta az, aki éppen arra járt. A ház ura és úrnője hosszú üzleti útra készült, egyedül hagyva egyetlen lányukat. Persze száz százalékosan megbíznak benne, de azért könnyebb szívvel hagyták ott, mikor a Knight nagyszülők hosszas huzavona után beleegyeztek abba, hogy Nick odaköltözhet, azaz eddig ez volt a terv.
   Frank és Molly Knight, azonban még mindig gyanakvó és féltő nagyszülőként máshogy döntött. Éppen ezért, mikor a reggel Amy-t elhozta Frank elmondta, hogy semmiképpen sem költözhet két tizenéves gyerek egyedül össze. Amber kénytelen volt belátni, hogy egykori barátnőjének az apjának igaza van. Sőt, nem csak azt volt kénytelen beismerni, hogy a már majdnem hatvan éves férfinak van igaza, hanem azt is, hogy szívességet kellett kérni attól az embertől, aki miatt nem teljesítheti Lolitha kérését. Persze, egy épeszű bíró sem volt, aki Neki ítélte volna a kisfiú felügyeleti jogát, így be kellett, hogy lássa a fiú jobb kezekben lesz a családjával. Szóval Frank Kinght, összeszedette Amy holmijait, és mikor a szülők elindulnak, Ő is elköltözik a családi házból, hat hónapra. A Kinght rezidencián fog lakni. Mégpedig mától! Vagyis, délutántól!
   Nick azonban erről semmit sem tudott. Nem mondták el neki, hogy Amy odaköltözik, csak állították, hogy nem költözhet el. Ez persze bosszantotta a fiút. Az okát, viszont nem értette. Nick aznap korán kelt. Vigyorogva lépett a vendégszoba elé, kezét a durvára csiszolt fehérre mázolt ajtóra helyezte, majd kopogott. Semmi válasz. Nick felhúzta szemöldökét, majd lenyomta a kilincset és benyitott. A szobába még érezni lehetett Amy csokoládé illatú parfümjét, ám a lánynak csak hűlt helyét találta.
   A fiú lerohant  a lépcsőn, egyenesen a konyhába sietve, ahol Molly ült egy széken, és kávéját szürcsölte, cicás bögréjéből, mely az elmondása szerint, még Lolithájé volt.
- Hol van? - kérdezte Nick, és maga is megdöbbent a hangsúlyon, melyen, szinte követelte, hogy mondja el neki, amit tudni akart.
- Neked is, jó reggelt, Nick. Igen, jól aludtam. Amennyiben, a "Hol van?" a nagyapádra vonatkozik, nos Ő dolgozik, a rendőrakadémián, ha a kis hölgyre, Ő otthon van.
- Miért nem ébresztettetek fel, hogy elmegy? - kérdezte, ám hangjában düh helyett inkább hiszti vegyült.
- Kellett volna? - húzta fel a szemöldökét Molly - Fel sem ébredtél volna, és a "Még öt percet!" és a "Könyörgöm nyár van!" nyögéseid között, nagyapád elkésett volna, Amy szerint, pedig aranyosan alszol, így nem volt szíve felkelteni...
- Te dolgozol ma? - váltott témát. Nem volt kedve vitatkozni, hogy Ő nem olyan, és azt sem akarta, hogy Amanda téma legyen.
   Nick eleinte utálta Amy-t. Szinte az anyja gyilkosának látta, persze, nem bántotta volna, de azért, hagyta, hogy bántsák. Aztán,  Molly elmesélte neki, hogy Lolitha és Amber barátok voltak, hogy Castiel szédítette a lányt, mikor sem Deborha sem Lolitha nem volt a képben, és a fiúnak be kellett látnia, hogy Amy semmiről sem tehet. A barátságuk akkor kezdődött, mikor néhányan megpróbálták megalázni Amy-t. Köztük volt, saját unokahúga Melissa is, aki semmivel nem jobb, mint az apja, s talán a drogokat is kipróbálta már,  - habár jó tanuló volt mindig is, és Amber egykori barátnőinek lányai Mei és Holly is inkább vele barátkoznak - elsétálva a mit sem sejtő Amanda mellett, kiverték a kezéből a könyveket. A lány, már hozzászokott ehhez, és ahhoz is, hogy jó pár gúnyos megjegyzést is kap. Ám arra nem is számított, hogy most, valaki segít neki összeszedni azokat a könyveket. Nick volt az a hős. Eleinte persze Amy kétkedve fogadta a fiú közeledését, félt tőle, attól, hogy ez egy újabb trükk, hogy megalázzák. Így csak nyögött, egy köszönet félét, és meg sem állt a tanteremig.
  Ám Nick aznap nem hagyta magára. Lehuppant Amy mellé, ezzel elkezdtek összeesküvés elméleteket gyártani az osztályban, képtelenebbnél képtelenebb ötlettelenekkel álltak elő, melyben az újabb megalázástól, egészen a szerelmi bájitalig mindent megtalálható volt. Amanda feszélyezve érezte magát, de Nick hajthatatlan volt. Ha valaki sértő szándékkal közeledett a lány felé megvédte tőle, sőt aznap haza is kísérte. Nehezen törte át, azt a bizonyos falat, és a nagyszüleivel is megküzdött, hogy elfogadják Amy-t. Molly kimondottan megszerette a lányt, hisz azóta, hogy ténylegesen barátok lettek Nickkel a fiú teljesítménye a reménytelenből, a van még remény felé közelített.
- Nem - válaszolta szűkszavúan Molly.
   Nick felrohant a szobájába. Tipikus fiú szoba volt, a metál ezüst színű falak, és modern fekete bútorok között, itt-ott el volt rejtve némi női kéz nyoma is. Egy-két pulcsi melyet, még Amy hagyott Nicknél, virág, mellyel a lány megpróbálta otthonosabbá tenni. Volt egy plüss maci is a szobában, amit Amy-től kapott. Annak is története volt, mint a képeknek, és a nonfiguratív, hal-farkasnak is a falon, mely farkasnak indult, de Amanda meglökte, és lett egy uszonya is a farkasnak.
   A fiú rázuhant az ágyra, és az éjjeli szekrényről elvett egy képet. A családja volt rajta. Az anyja az apja és Ő. Mosolygós kép volt, mely emlékeztette a fiút a céljára, arra, hogy miért akar rendőr lenni. A képet visszatette a helyére, majd elvett egy másikat. Amy és Ő voltak rajta. Éppen egy puszit adott a lány arcára, és ezt Valerie meg is örökítette. Szerette, ezt a képet, az emlékeket.

***


   Amy, szüleitől búcsúzott a reptéren. Hosszasan magához ölelte Őket, majd figyelte, ahogy a gép lassan felszáll, és egyre kisebb és kisebb lesz, majd eltűnik a láthatárról. Félelem, kerítette hatalmába. Úgy érezte, hogy egyedül maradt. Könnyeivel küzdve szállt be, Frank Knight autójába, és próbált erős maradni. Nem sejtette, hogy ez a nyár, olyan dolgokat tartogat a számára, amiket még Ő maga sem érthet meg.
   Ideges volt, hiszen, nem akart visszaélni, a Knight nagyszülők szeretetével - amit nehezen harcolt ki - és félt, hogy Nick megutálná, amit nem tudna elviselni. Az évek során, belopta magát a szívébe, és támasza volt. Ahogy az ismerős környékre értek, a lány szíve a torkában dobogott.
- Baj van kedvesem? - kérdezte az öreg Knight.
- Csak izgulok, Nick nem tud erről az egészről és...
- Ha az miatt izgulsz, hogy Nick mit szólna, ne tedd. Neki annyi beleszólása sincsen, mint egy lepkének. Így igaz, egy lepkének a véleménye előbbre való - próbálta kicsit megnyugtatni a lányt, és mikor az elnevette magát tudta, hogy sikerült valamivel könnyíteni a lányon. Kellemes társaságnak bizonyult, el lehetett vele beszélgetni, és az, hogy ügyvédi pályára készül csak egy újabb jó pont volt.
Ahogy befordultak a felhajtóra, a lány szíve kiugrott a helyéről, hiszen Nick félmeztelenül kosarazott a garázsajtó felé elhelyezett palánkba dobálta a labdát. Frank hiába dudált, a fiú fülébe bömbölő zenétől semmit sem hallott.
- Menten elcsapom a hülye gyereket! - bőgette fel a motort Frank, erre Amy hangosan felnevetett.
- Várjon, előkerítem a mobilomat, és felveszem videóra! - erre a férfi is felnevetett. Kiszálltak a kocsiból, majd Frank a lány kezébe nyomta a kulcsot.
- Ha Mr. Mike Tyson úgy dönt, hogy végez állj be a kocsival a garázsba! - adta ki az utasítást, felpattintotta a csomagtartót, és kivette belőle a bőröndöt, majd bement a házba.
Nick az ajtócsapódásra eszmélt, illetve egy női kézre, aki kivette a kezéből a kosárlabdát.
- Hát te? - kérdezte a fiú, és kivette a füléből a fülest.
- Jöttem, hogy boldogítsalak, a nagypapád kérte, hogy álljak be a kocsival, szóval...

***

Lassan közeledett az este. Fontos esemény volt ez Amy életében, utolsó nap, Grace Angelhart meghívta egy bulira. Élete első bulija volt, ahová Őt is meghívták, nem csak Nicket, aki persze szolidaritásból  ezekre nem is ment el, ahogy a mostanira sem akart menni. Viszont Amy mindennél jobban vágyott oda. Tudta, hogy ha más nem elmegy egyedül, de nem fogja hagyni, hogy Nick megfossza ettől a remek esélytől. Egyszer életében kirúghat abból a bizonyos hámból.
- Nem hiszem el! - sziszegte miközben próbálta felhúzni a cipzárát, a ruhájának. Egy halvány rózsaszín ruhát választott, hozzá fekete cipőt és fekete táskát. Igazából fogalma sem volt, hogy mit is kellene felvennie, egy ilyen bulira.
- Mi a manót művelsz? - lépett be Nick. A fiún fekete farmer és ing volt, ami csak még vonzóbbá tette őt a lány számara.
- Játszom!
Míg a sértődöttet játszotta, Nick odalépett hozzá és felhúzta a cipzárt, óvatlanul is hozzáért a lény csupasz bőréhez. Mindkettőjükbe, mintha áram csapott volna. Nick tett egy lépést hátra, és megköszörülte a torkát.
- Nincs olyan, hogy nem jössz - közölte Amy, miközben a loknikba csavart szőke haját igazította el.
- Pedig nincs sok kedvem hozzá - horkant fel Nick.
- Akkor megyek egyedül! - mondta Amanda. Nick elgondolkodott, majd megrázta a fejét.
- Szó sincs róla. Angelharték nem teljesen normálisak. Nem teszlek ki ekkora veszélynek.
- Akkor, gyere és kísérj el - húzta végig a mutatóujját Nick karján.
    Mintha az előző nap nem is esett volna az eső. Meleg és kellemes volt az idő. Lassan este nyolc volt, de még mindig fenn volt a nap. Amy ahogy kilépett körbefordult a tengelye körül. Vigyorogva meredt Nickre, aki morgott valamit, majd belekarolt a lányba és a elindult vele a garázs felé.
    Nick imádott, piros sportkocsijához mentek. Ritkán használta apai örökségét, de annál nagyobb becsben tartotta, mint a gitárját. Halkan felbőgött a motor, és elindultak a nem olyan messze lévő buliba.


***

  Az Angelhart ikrek mindent megtettek, hogy egy remek bulival köszöntsék a nyarat. Alig egy hete még a suliban minden arra érdemest meghívtak. Ám az idei más miatt is fontos volt. Gideon Angelhart felvette a listára Amanda Collins-t is. Grace először nem is értette testvére döntését, de aztán megbékélt vele. Valamiért fontos volt Gideonnak, hogy itt legyen Amy, és Ő ezt nem firtatta. 
- Fontos, hogy itt legyen - mondta, miközben leellenőrizte kinézetét a tükörben. 
- Aha, de miért? Őt Nicken kívül mindenki utálja! Így is sokan nem jönnek el, mert Ő itt lesz. Muszáj volt? 
- Igen. Mert sokan azért jönnek, mert itt lesz Nick. Szerinted? - nevetett. - Sosem voltunk elég menők Nicknek, most viszont azok lehetünk. 
- Ha te mondod! Szerintem meg bejön neked a könyvmoly. 
Gideon dühbe gurult, és a húgát felkente torkánál fogva a szembe lévő falra. Labilis idegállapota miatt, gyakran félemlítette meg. Erről nem tehetett, hiszen apjától örökölte. 
- A te dolgod az lesz, hogy hozzám irányítsd a kicsikét! Ha elbuksz, csúnyán megjárod! - fenyegette meg Grace-t. 
     Hamarosan emberek tucatja lepte el a kétszintes családi házat, és bulizott. A vendégek hatalmas mennyiségű alkoholt fogyasztva táncoltak. Illetve nem is táncoltak, csak a zene ütemére vonaglottak és néha-néha megindultak a padló felé. Mire Nick és Amy megérkeztek, már javában zajlott a  buli. Így szinte észrevétlenül léptek be a házba. Amy már a kocsiban leszögezte, hogy nem szeretne inni, szóval Nick érezze jól magát. Ám a fiú úgy érezte, nem lenne bölcs dolog. Amúgy sem maradnak sokáig vélekedett. 
   Ám, amikor Grace észrevette, hogy megjöttek rögtön rájuk vetette magát. Magával invitálta Amy-t táncolni, és inni. Gondolta, pár pohár alkohol majd lemossa szépen a lány gátlásait, és könnyebben adja majd magát. Arra nem is gondolva, hogy Nick szemmel tartja Amy-t. 
    Ezért is kereste meg a legjobb helyet ahol rálát a lányra. Ez a büféasztalnak kialakított tálaló asztal volt. A nappali és a konyha ezzel volt elválasztva egymástól. Így mindent remekül látott. Lepattintott pár srácot, aki piát kínált, és a táncolni vágyókat is. 
- Te azt..tán iga...zi parti...arc vagy - nevetett fel gúnyosan Caleb. Calab az unokatestvére volt apai ágon. Benne is volt egy jó nagy löket alkohol, de az Ő csuklóján nem is feszített az a sárga szalag. Nickén is csak azért volt, mert látta, ahogy az a szemét szuka leitatja Amy-t. Ám még nem akart közbe lépni. Várt. Nem akarta, hogy a lány leégesse magát, de móresre akarta tanítani. 
- Nem ihatok - emelte fel a bal kezét. 
- A tán...c meg nem me...egy? - csuklotta Calab.  
- Nem - felelte Nick nemes egyszerűséggel, majd elindult a tömegbe. Éppen egy lassú szám ment, Demi Lovato-tól, és mindenki párokba állt, hogy jobbra-balra dülöngéljenek. Nick odasietett Amy-hez és a lány kezeit a nyakába tette, míg sajátját a lány derekára helyezte. Kicsit meg kellett tartania nehogy elessen. 
   Amy fel sem fogta mi történik körülötte. A testét jóleső bizsergés fogta el, és a tánc, vagyis a dülöngélés mást is felszínre hozott, nem csak a kellemes érzéseket. Így mielőtt nevetségessé teszi magát, Nick kivonszolta a házból. Szerencsére egy utcával arrébb parkolt, így a lány út közben könnyíthetett magán. 
- Még szerencse, hogy bírom a piát - mondta, miközben beült a kocsiba. - Mert most, telibe hánynám a tütüdet - nevetett. 
- Hú de szerencsés vagyok - mérgelődött Nick. Átkozta magát, hogy hagyta eddig fajulni a dolgot. Azon gondolkozott, hogy mi lett volna, ha egyedül megy? Már erre a gondolatra is feldühödött. És döntésre jutott. Soha többet nem mehet egyedül sehova Amadna Collins!



Sziasztok! Tudom, régen volt rész, és megígértem, hogy hamar hozni fogom. Viszont most hoztam. És remélem tetszeni fog. Ahogy az új külső is. Puszi: Mishu Chan

2015. szeptember 4., péntek

Prológus

    Hideg, csípős szél borzolta a fákat. Az eső is esett, hangosan kopogva, a környező házak ablakán és a tetőkön. Az utcákon, egy teremtett lelket sem lehetett látni. Az égbolton, hatalmas villámok cikáztak. Egy autó körözött a tömb körül, majd hirtelen megállt. Egy lány szállt ki belőle, bevágva maga mögött az ajtót.
- Nick! - kiáltotta, de válasz nem érkezett. Hátborzongató volt a csend, melyben, csak a mennydörgés hangja hallatszott. - Francba - káromkodott, majd a temető bejárata felé vette az irányt. Utálta, azt a nyamvadt helyet. A kapu félelmetesen csikorogva nyílt ki, és a villámok által megvilágított temető, most még félelmetesebb volt, a lány szíve a torkában dobogott, miközben egyre beljebb ment.
  A huszonnégyes parcella ötös sírja talán a legszebb dupla sír a világon. Az emlék hely, mely zarándok hely is lett egyben, a kisváros hatalmas tragédiája. A lány csalódottan vette tudomásul, hogy, akit keres nincs ott. Pedig mérget vett volna rá, hogy ma Nick ott lesz a szülei sírjánál. Ajkába harapva olvasta a dátumokat. Huszonegy év.
   Régebben nem mert ide jönni. Félt attól, hogy mit szólnának, hogy itt látják. Sokáig utálták azért, amit az anyja tett. Nick viszont, sose bántotta, sőt kedvelte, annyira, hogy azóta is a legjobb barátok. Annyira, hogy Mrs. Knight éppen őt hívta, és mikor rádöbbent, Nick megint csavarog, kocsiba pattant, és elindult megkeresni a kelekótya Nicket.
   Éppen indult volna, mikor a szeme sarkából elillant egy árny. Megdermedt a félelemtől, majd lassan megfordult, de semmi nem volt mögötte. Az ég hangosan dörgött. A lány arca elkomorult, majd futva indult ki a temetőből, vagyis indult volna...
- Bu! - szólt valaki a háta mögött, mire a lány sikított egyet. Hangos nevetés töltötte be a temetőt.
- Ez nem vicces, Nick! - fordult meg a lány, kezeit keresztbe fonta a mellei előtt.
- Most mit izélsz? - kérdezte, miközben megrázta a fejét, majd beletúrt a hajába.
- Tudod, hogy félek a temetőben...
- Itt már senki nem bánt - szólt csendesen a fiú, majd gonosz vigyorra húzta a száját - Csak én - ahogy közelebb lépett a lányhoz, egy nagy adag sarat nyomva az arcába.
- Te megzakkantál! - nevetett a lány is. - Molly nagyon ki van rád bukva...
- Már voltak itt, de nem találtak meg...
- És, ha elmondom nekik, hogy itt voltál? - kérdezte kacéran miközben egy papírzsepi segítségével próbálta meg levakarni magáról a rákent sarat.
- Úgysem - vont vállat a fiú, miután megigazított egy mécsest a síron. - Azt sem mondtad el, mikor a minap leittam magam, és szerelmet vallottam a ruhafogasnak - vélekedett Nick.
- Az vicces volt - védekezett a lány kuncogva, mikor maga elé képzelte a jelenetet. - Na, gyere, mert öreganyád, kinyír, engem, aztán téged, aztán megint engem...
- Miért is nyírnak ki téged? - kérdezte a fiú némi daccal a hangjában.
- Tudod, hogy hozzám költözöl... - indultak el a kocsi felé.
   Amy beült a vezetőülésbe, majd tövig nyomta a gázt. Hamarabb haza akart érni, hiszen megbeszélte az anyjával, hogy segít neki, mivel holnap indulnak Bora Bora szigetére. Ahogy kifordultak az utcából, dörgött egyet az ég, amire Amy felsikkantott, Nick pedig hangosan nevetett a lányon.
   A kocsi gyorsan ment, és az utasok nem szóltak egymáshoz. Az eső kopogását lehetett csak hallani. A szélvédő csíkos lett a ráesett esőtől, majd a kocsi lassan, de biztosan megállt.
- Ne, ne, ne! - csapkodta a kormányt Amy - Nem elég ez a rohadt eső, még a kocsi is lefullad - morogta Amanda, miközben fejét a kormányra hajtotta. Nick kiszállt a kocsiból, a lány, azt hitte a motort akarja megnézni, ám a fiú nem tűnt fel a szélvédő előtt.  Kénytelen volt, utána menni, így hát, megigazította a haját, aminek a végéből még csepegett az esővíz, hatalmas levegőt vett, és kinyitotta a kocsi ajtaját. A  csípős szél szinte vágta, és ez a hideg egészen a csontjáig hatolt, szemeivel Nicket kereste, aki sehol nem volt.
   Nyelt egyet, miközben szóra nyitotta volna a száját, egy villám éppen megvilágította a kihalt Newton utcát, melynek egyik ablakában egy ijesztő sziluett látszott, Amanda, pedig sikított. Hirtelen valaki befogta a száját.
- Mi a fene ütött beléd? - kérdezte Nick. A lány riadtan nézett egy ideig, aztán mikor kezdte zavarni, a fiú keze a szája előtt beleharapott abba. Nick fájdalmasan felszisszent. - Most, adj rá egy puszit, Collins! - közölte, a tenyerét a lány felé fordítva.
- Láttad ugye?
- Mit? - kérdezte Nick, és zsebre dugta a kezeit. Nagyon jól tudta, miről beszél Amy, de nem akart tudomást venni róla.
- Az ablak - mutatott fel Tom Fuller házának tetőtérének ablakára. Sok mese keringett arról az ablakról az utcában. A házban élő ember  idős volt már, ám nem úgy viselkedett. Sok mindent megélt, de nem szívesen mesélt magáról. Amy eleinte nem hitte el, hogy van ott valami, vagy valaki, de már nem egyszer tapasztalta, hogy egy baljós sziluett látszik az ablakból. Ám egy pillanat múlva, mintha semmi nem lenne ott.
- Nincs semmi az ablakban! - nyomatékosította a szavait Nick.
- Nem is akarod, tudomásul venni, hogy a Fantom létezik!
- És, hogy néz ki? - kérdezte gúnyosan. Amy nem tudta pontosan megfogalmazni. Nem látta jól, de azt tudta, hogy látott valamit.
- Hogyan jutunk haza? - kíváncsiskodott, mire hirtelen kivágódott a Fuller ház ajtaja.
- Jól hallottam én, hogy valaki sikít! - ráncolta a homlokát az öreg. - Mit kerestek itt Nick? - a fiú már egy ideje segédkezett Tomnak a ház körül, nagyon jóban voltak. A fiú belekezdett a történetbe, és Tom úgy döntött haza viszi a fiatalokat. A Knight rezidenciánál rakta ki őket, és út közben Nick-kel felhívatta a nagyszüleit, akik kinn várták Őket, és Amy-t sem engedték már aznap este haza.
   Tom fáradtan érkezett haza. Ledobta magáról a vizes cuccokat, felszaladt a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat, és benyitott a szobába. Ő az ablak előtt volt.
- Haza vitted? - kérdezte halkan.
- Igen, de ne aggódj. Már nem kell sokat várnod.
- De, már eleget vártam... - mondta, és tovább meredt a semmibe.

2015. augusztus 24., hétfő

Átírás!

Sziasztok!

Egy egész nyáron át, azon töprengtem, mit is kezdhetnék ezzel a történettel, és mivel, nagyon a szívemhez nőtt, úgy döntöttem, hogy újra kezdem. Az alap sztori megmarad, de mégis más lesz. Remélem, megértitek és olvasni fogjátok.

Puszi:  Mishuku